A Goldwin Pluss és a pétervásárai székhelyű Bodon Péter FC csapata egyesült

A Goldwin Pluss és a pétervásárai Bodon Péter FC csapata hamar megállapodott a közös együttműködésben, hiszen mindkét részről a minél jobb szereplés került előtérbe.

Bodon Péter az együttműködéssel kapcsolatban a következőket emelte ki:

„Valóra váltak a gyermekkori álmok, hiszen Magyarország egyik legeredményesebb csapata a hatszoros strandfoci országos bajnok, a Goldwin Pluss és a pétervásárai székhelyű Bodon Péter FC csapata egyesült. A közös együttműködésben hamar megállapodtunk, ugyanis a csapatok minél jobb szereplése a cél. Gedei Sándor a Goldwin csapatvezetője illetve Fekete Viktor válogatott strandfocista is részt vett azon a megbeszélésen, melyen eldőlt, hogy a két csapat együtt vág neki a 2014-es szezonnak.

2014 nyarán Spanyolországba utazik a csapat, a strandfoci BL-re. Ezen kívül több nemzetközi kupa szereplés is tervbe van véve pl. Lengyelországban, Svájcban, Hollandiában.

Nagyon örülök, hogy meg tudtunk egyezni a Goldwinnal, hiszen a csapat igazi profi környezetben fejlődhet tovább. Ugyanakkor Pétervására hírnevét is öregbíti majd a csapat, akik Pétervásárán is pályára lépnek.”

A csapat vezetését Gedei Sándor és Bodon Péter látják majd el, továbbá Bodon Péter edzőként is segíti a klubot. A csapat új neve: Goldwin Pluss BPFC lesz.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük