Ingyenes LED-csere program Pétervásárán


Évente akár több tízezer forintot is megspórolhatnak azok, aki hagyományos régi izzóikat LED-esre cserélik. Önkormányzatunk és a CYEB Energiamegoldások Kft. együttműködése révén ingyen kaphatnak majd LED fényforrásokat azok, akik az áramszolgáltató regisztrált ügyfelei, azaz nevükön van a villanyóra. Az igénylés online történik, menete egyszerű, de önkormányzatunk segít a regisztrációban azoknak, akiknek nincs otthon internetük. Regisztrálni április 1. és 30. között lehet.

MIÉRT ÉRI MEG LED-RE VÁLTANI?

A LED világítás alkalmazásával a korábbinál jobb a fényhasznosítás, ezeknek az égőknek egyenletes a fényük, egyébként pedig hosszabb élettartamúak, mint a régi izzók. LED-es világítással kisebb lesz a villanyszámla: ha például 5 darab 100 wattos, „hagyományos” izzót ugyanekkora megvilágítást biztosító, 12 wattos új égőre cserélünk, azzal napi 4 óra használat mellett évente akár 17 600 forintot spórolhatunk meg, ezenfelül alacsonyabb lesz környezeti terhelés, mert LED fényforrásokkal kisebb az energiafelhasználás, kevesebb a keletkező hulladék is.

KI IGÉNYELHET LED-IZZÓT?

Az akcióban részt vehet az a személy, aki szerződésben áll az áramszolgáltatóval. Neki az igényléshez regisztrálnia kell az interneten erre szolgáló honlapon. Ha valaki feltöltős villanyórát használ, igazolást kell kérnie az áramszolgáltatótól az elszámolt időszak kezdetéről, végéről és a felhasznált árammennyiségről, és az igazolás birtokában már tud
regisztrálni. Albérlő akkor kapcsolódhat be a programba, ha a tulajdonos nevében regisztrál, és átvételkor magával viszi a tulajdonos által aláírt meghatalmazást. Olyanok is kérhetnek LED-izzókat, akinek már van ilyen az otthonukban. Napelemmel felszerelt ingatlanok lakói nem jogosultak az ingyenes LED-ekre.

HOGYAN LEHET KÉRNI INGYENES LED FÉNYFORRÁST?

Igénylést kell benyújtani a www.ledcsere.hu internetes oldalon, amelyet együttműködő partnerünk, a CYEB Energiamegoldások Kft. üzemeltet. A regisztráció több lépésből áll. Induláskor három személyes adat (név, e-mail-cím és mobilszám) rögzítése után meg kell jelölni, hogy az adott ingatlan egy-egy helyiségébe hány izzó van. Ha ez megvan, fel kell tölteni és a villanyszámla másolatát, utolsóként pedig az igénylés véglegesítése következik. Az igénylés végén átvételi pontként PÉTERVÁSÁRA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA helyszínt kell megjelölni.

MIVEL SEGÍTI A LEDES IZZÓK IGÉNYLÉSÉT ÖNKORMÁNYZATUNK?

Azoknak, akiknek nincs internet-hozzáférésük, önkormányzatunk segít az igénylésben, de ehhez szükséges, hogy az érintett magával hozza a szükséges dokumentumot, vagyis az érvényes személyi igazolványt, a lakcímkártyát és az utolsó villanyszámlát.

MEDDIG TART A REGISZTRÁCIÓ, MIKOR VEHETEM ÁT A IZZÓKAT?

A regisztrációs időszak április 30-ig tart. Az igénylések feldolgozását követően, várhatóan 2024 júliusában szállítják önkormányzatunkhoz a LED-izzókat, melyeket majd a polgármesteri hivatalban lehet átvenni.