Sikeres volt a középkori vásár városunk főterén

A hét végén ismét benépesült a város főtere. Ezúttal középkori vásári hangulatot varázsoltak a szervezők.

Nem panaszkodhatnak a városlakók az idei programkavalkádra. A harminc éve várossá avatott településen az év elejétől egymást követték, követik a kiállítások, mozgalmas szórakoztató programok. A hét végén ismét benépesült a város főtere. Ezúttal középkori vásári hangulatot varázsoltak a szervezők.

Az időjárás is kegyes volt, így sokan csatlakoztak a résztvevőkhöz. A gyerekek, felnőttek közül többen bújtak múltat idéző jelmezekbe, a tér pedig megtelt árusokkal. A színpadon ezúttal a helyiek óvodások, iskolások mutatkoztak be vidám műsoraikkal, nagy sikert aratva, majd a Vá­raszói Gyöngyvirág Citerazenekar szórakoztatta a közönséget. A középkori hangulatot idézte az ­egri Vitézlő Oskola bemutatója, de korongozhattak, kézműveskedhettek is a téren. Ez idő alatt a talpalávalót a Tekergő Zenekar húzta.

A művelődési házban rendhagyó tárlat várta a város múltjára kíváncsiak. A Mit üzen a múlt? című kiállítás a korabeli sajtóból szemlézett írásokat, fotókat tárja az érdeklődők elé és októberig látogatható.

forrás: HEOL.hu
kiemelt kép: Kékes Online

További képek városunk Facebook oldalán találhatóak