Gazdafórum Pétervásárán

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei szervezete és Igazgatósága szervezésében gazdafórum került megrendezésre, a térség mezőgazdasági gazdálkodóinak Pétervásárán, melynek a helyi mezőgazdasági szakiskola adott helyet.

Eged István polgármester házigazdaként köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: a térség gazdaságának fontos szereplői az agrárvállalkozók és minden olyan rendezvényt támogatni kell, ami az ő tevékenységüket segíti. Ezután Jakab Tamás a NAK Megyei Igazgatóságának Igazgatója tájékoztatót tartott a megyei agrárgazdasági kamara szerepéről és tevékenységéről, az elmúlt időszak alatt elvégzett feladatokról, valamint a jövőbeni tervekről. A következő előadásában hangsúlyozta, hogy vidék fejlődésének a kulcsa a mezőgazdaság, ami a következő években nagy lehetőségek előtt áll. Az elkövetkezendő öt év során 1300 milliárd forint támogatás áll rendelkezésre a Vidékfejlesztési Programban. A fórumon Veres Csaba falugazdász adott tájékoztatást a közeljövőben induló agrár-környezetgazdálkodási támogatásokról.

Ezt követően Ignácz Balázs, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kirendeltség vezetője tartott előadást a 2015. évi támogatási tapasztalatokról, valamint a jövőbeni gazdálkodást érintő változásokról, lehetőségekről. A tájékoztató következő részében az osztatlan közös földrészletek megszüntetésének jelenlegi helyzetéről és menetéről, valamint a Földet a gazdáknak! program keretében az egyes állami földterületek árverésen történő értékesítésével kapcsolatos tudnivalókat ismertette Kovács Miklósné osztályvezető, az Egri Járási Hivatal Földhivatali Osztályáról, továbbá Bocsi Csaba a Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály Főosztályvezető helyettese.

A rendezvényen megjelent gazdálkodók számára az előadások után lehetőség nyílt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, melyet a program előadói és a meghívott vendégek válaszoltak meg. Ezek után kötetlen beszélgetéssel folytatódott a gyűlés.