Pétervásárai fiatalok is oldanák az elöítéleteket

Mi együtt mások vagyunk címmel indította útjára a Pétervásárai Ifjúsági Egyesület (PETIFE) nyertes pályázatát, melyet a Norvég Civil Támogatási Alap írt ki.

A 2 millió 220 ezer forint támogatással jövő augusztusig  az egyesület tagjai a lakásotthonokban élő fiataloknak szerveznek programokat, melyek erősítik személyes kapcsolataikat, segítik konfliktusaik feloldását, kezelését, a szabadidő hasznos eltöltését, új ismeretek és közösségi élmények megszerzését hozzák. A programban a PETIFÉ-sek és a résztvevők közötti Önkéntes Párok kialakításával erősítik egymás megismerését, elfogadását.

A cél a kirekesztés, a rasszizmus elleni fellépés, az intézetben nevelkedő, hátrányos helyzetű fiatalokkal kapcsolatos előítéletek csökkentése. A tervek szerint kisfilmen bemutatják életük mozzanatait, a PETIFE tagságával együttműködve bemutatkozási lehetőséget adnak számukra.

A társadalom nagy hányada előítélettel, semmilyen vagy hiányos információval rendelkezik a lakásotthonokban élőkkel szemben, ezért a program megvalósításával szeretnék csökkenteni e hátrányt.

forrás: HEOL.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük