Ötödször köszöntötték az utánpótlás sportolókat Pétervásárán

vacsora2011Immár nem múlhat el úgy év Pétervásárán, hogy decemberbe ne vacsorázzanak együtt a sportegyesület utánpótlás sportolói. December 16.-én már ötödik alkalommal rendezte meg a Pétervásárai Ifjúsági Egyesület és a helyi Sportegyesület az „utánpótlás sportolók évadzáróját” az Arany Kakas Fogadóba.

A megjelent vendégeket, sportolókat, vezetőket Boros Csaba önkormányzati képviselő illetve utánpótlásedző köszöntötte. Beszélt az elmúlt évek vacsoráiról és köszönetet mondott azoknak a szponzoroknak, akik szívűkön viselik a város utánpótlás sportolóit már évek óta. Ő nélkülük nem jöhetett volna létre ez az esemény sem. Azt est támogatói voltak: Csepcsányi Béla, Németh Sándor, Kása Zoltán, Szillas Drink Kft., Arany Kakas Fogadó, PETIFE, Pétervására Fejlődéséért közalapítvány.

A bevezető után Eged István polgármester úr és Végh István egyesületi elnök beszélt a megjelentekhez. Hangsúlyozták, hogy nagyon büszkék a gyerekre, akik hétről hétre tudatosan és keményen készülnek a versenyekre, mérkőzésekre és közben megannyi élménnyel gazdagodnak. Kérték a gyerekeket a további céltudatos munka elvégzésére, valamint megköszönték a gyerekek edzőiknek az egész éves munkát.
Ezt követően az edzők, szakosztályvezetők értékelték az évet, valamint tájékoztatást adtak az elért eredményekről. Évértékelő után a szakosztályokban kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóknak adtak át díjakat.

Díjazottak lettek:

  • Év legjobb utánpótlás gyermek labdarúgója: Suha Kevin (edző: Pádár Béla)

  • Év legjobb serdülő labdarúgója: Utasi Bence (Boros Csaba)

  • Év legjobb ifjúsági labdarúgója: Lakatos Erik (edző: Bocsi Attila)

  • Év legjobb lány karatékája: Bíró Vivien (edző: Eged László)

  • Év legjobb fiú karatékája: Simon Roland (edző: Eged László)

  • Év legjobb utánpótlás röplabdázója: Szabó Patrícia (edző: Szabó József)

A díjakat a polgármester úr és az egyesület elnöke adták át a sportolóknak. A szervezők, mint minden évben, most is gondoskodtak arról, hogy egy sportoló sem menjen haza üres kézzel így vacsora résztvevőit egy-egy Pétervására SE logós sapkával ajándékozták meg.

Az összejövetel közös vacsora és desszert elfogyasztásával folytatódott, majd kötetlen beszélgetéssel zárult.
A jól sikerült vacsora már hagyomány a városban, amit mindig minden sportoló és vezető nagyon vár. A PETIFE és a sportegyesület közös terve, hogy még nagyon sok ilyen évadzáró vacsorát rendezzenek, így is ösztönözzék a fiatalokat a rendszeres testedzésre és a minél nagyobb sikerek eléréséhez.”

DSCF3510

DSCF3561

DSCF3564

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük