Igent mondtak a szükös büdzsére

tizev_penztarcaHosszú évek óta a legalacsonyabb hiánnyal 50 686 ezer forinttal tervezett költségvetést fogadta el a pétervásárai képviselő-testület az elmúlt héten. Az önkormányzat bevételi és kiadási előirányzata szerint a 2011-re tervezett büdzsé kiadási főösszege 1 172 807 ezer forint, míg a bevételi oldalon 1 122 121 ezer forint áll. A költségvetés elfogadása mellett a képviselők döntöttek például arról is, hogy 2011. augusztus 31-ével kiválnak az óvodai társulásból.

Eged István polgármester szavai szerint a költségvetés kiadási oldala a minimálisan szükséges tételeket tartalmazza, alacsonyabb ennél már csak strukturális változtatások (azaz feladatelhagyás) esetén lehetne. A városvezető továbbá kiemelte, hogy a társult képviselő-testület által elfogadott költségvetés igen erősen rányomja bélyegét Pétervására büdzséjére is. (Utalt ezzel például a közalkalmazottaktól megvont étkezési hozzájárulásra.) A testületi ülésen valamennyi képviselő hangsúlyozta: az önkormányzatnak törekednie kell bevételének növelésére. Álljon itt néhány példa ennek mikéntjeiről.

A sportcsarnok használatáért például magasabb bérleti díjat szednek március elsejétől. Ha nem is növeli a bevételt, a kiadásokat mindenképpen enyhíti majd az a közoktatási megállapodás, amelynek szükségességét a társult képviselő-testület a legutóbbi ülésén fogalmazta meg – ennek értelmében a körzeti általános iskola a következő tanévben csak azon települések gyermekeit fogadja, amelyek közoktatási megállapodást kötnek a társulással. Az ideiglenes jellegű iparűzési tevékenységet is módosította a testület. E szerint az építőiparban tevékenykedők napi 3 000 forintot, az egyéb tevékenységet folytatók 1 000 forintot fizetnek.  A kiadásokat csillapítja továbbá az, hogy a társulásban résztvevő kistelepülések kamatot fizetnek Pétervásárának.

Ez azért szükséges, mert Erdőkövesd, Váraszó, Ivád és Kisfüzes tartozásai miatt a város kénytelen volt hitelt felvenni, ám annak kamatait a települések egyenként átvállalják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük