Rendörségi felhívás

Lakókörnyezetünkben az elmúlt időszakban nagymértékben elszaporodtak a vagyon elleni bűncselekmények, ezen belül a lakásbetörések, lakóházak udvaráról, melléképületekből, kertekből történő lopások száma.  Ezen bűncselekmények megelőzéséhez kívánunk pár ajánlást tenni önöknek, vagyontárgyaik megvédése – bűncselekmények megelőzése érdekében.

Ajánlások a betörések megelőzésére:

  • A betörések nagy részét a lakók távollétében a délelőtti órákban és éjszaka a lakatlan házak sérelmére követik el. A védekezés legmegfelelőbb módja a mechanikai (zárak, rácsok) és elektronikus (riasztók) védelem együttes kialakítása.
  • Az idős emberek idejük nagy részét otthon töltik, így őket ez a bűncselekmény leginkább akkor fenyegeti, ha hosszabb időre elutaznak. Erre az időszakra célszerű az említett technikák mellett más módszerekkel is biztosítani a fokozott védelmet.
  • A postaládákban felgyülemlett reklámújságok, szórólapok jelzésként szolgálnak a betörők számára, ezért tanácsos megkérni egy megbízható szomszédot, ismerőst, hogy naponta ürítse a postaládát.
  • Szintén ajánlott, ha naponta – főként az esti órákban – egy ismerős elmegy a lakásba, szellőztet, felkapcsolja a villanyokat, ezzel is jelezve, hogy a lakás nem üres.
  • Ha van rá lehetőség, szereltessenek fel időzített kapcsolót, ami az előre beprogramozott időpontokban felkapcsolja a villanyt, bekapcsolja a televíziót, rádiót, azt a látszatot keltve, hogy a lakók otthon tartózkodnak.
  • Ha van üzenetrögzítő, ne mondják rá, hogy elutaznak.

Általános bűnmegelözési ajánlások:

  • Célszerű értékarányos lakásbiztosítást kötni, valamint a műszaki cikkek gyártási számát feljegyezni. Az értékeikről, festményeikről készítsenek fényképet, a nagyobb értékeket tárolják bankban vagy széfben!
  • Idegeneket ne engedjenek be az udvarra, lakásba!
  • Ha haza érkezéskor az ajtót, ablakot nyitva, betörve találják, ne menjenek be egyedül, mert a betörő még bent tartózkodhat a lakásban, és a megszerzett értékek védelmében támadólag léphet fel!
  • Javasoljuk, a lakóközösség fogjon össze a fokozott biztonság elérése érdekében, és az egymásra való nagyobb odafigyeléssel javítsák közvetlen környezetük biztonságát.
  • A lakosságtól időben érkező, bűncselekmény elkövetésére utaló jelzések nagymértékben segítik a rendőröket az elkövetők elfogásában.

Ajánlások a besurranásos lopások megelőzése érdekében:

  • A besurranásos lopásokat jellemzően éjszaka követik el, de természetesen nappal is előfordulnak, elsősorban családi házaknál és földszinti lakásoknál.
  • Célszerű rácsot felszerelni a földszinti ablakokra, a bejárati ajtót, kaput  pedig zárva tartani.
  • Az értékeket ne hagyják elől, zárják el, lehetőleg lemez- vagy pénzkazettákba! Ha rajtakapnak egy besurranó tolvajt, a helyzetet mérlegelve gondolják át, hogy szembeszállnak-e vele.

Ne feledje!
A betörések gyakran az alkalomnak köszönhetők.
A lehetőségek csökkentésével jelentős változás érhető el.

Az embereknek biztonságban kell érezniük magukat otthonaikban. A betörők nagy hatással vannak az emberekre, ha az emberek már nem tudják biztonságukat megőrizni. A legutóbbi kutatások azt mutatják, hogyha valaki egy bűncselekmény áldozatává vált, számára nagyobb az esély arra, hogy ismét azzá váljon. Ezt nevezik ismétlődő áldozattá válásnak.

Hogyan törődjön saját és szomszédja otthonával:
A betörők kedvelik a könnyű bejutási lehetőségekkel rendelkező házakat. A legtöbb betörés általában nappal történik. E két információra mindig gondolnia kell, amikor elvégzi otthonának biztonsági értékelését.

  • A betörők nem szeretik a zárt ablakokat, mert az üveg betörésének zajával magukra vonják a figyelmet.
  • Nem szeretik az ajtók biztonsági zárait, mert azt akkor sem tudják kinyitni, ha a lakásban tartózkodik valaki, így mindenképpen az ablakon át kell bejutniuk és távozniuk.
  • A legtöbb betörést azokban a házakban követik el, ahol kevés lakó tartózkodik napközben otthon.

Az otthon védelme – általános biztonsági elöírások

Kapuk és kerítések
A ház mögötti magas kerítés elijesztheti a betörőt. Ellenőrizze, melyek azok a gyenge pontok, amelyeket egy betörő esetleg kihasználhat. A kerítés mentén ültetett tüskés sövény hasznos lehet, elijesztheti a betolakodókat. De bizonyosodjon meg arról, hogy a ház főbejárata az utcáról jól látható maradjon, így a betörő nem tevékenykedhet észrevétlenül.

A riasztók
A riasztókat mindig jól látható helyre szerelje fel, hogy a betörő kétszer is meggondolja, mit tesz.
A garázs és a fészer: a garázs és a fészer ajtaját soha ne hagyja nyitva, különösen akkor ne, ha onnan egy belső ajtón át be lehet jutni a házba is. Zárja el a szerszámokat és a létrát, ne segítsen a betörőnek ezek felkínált használatával.

Idegenek
Figyeljen fel arra, ha ismeretlenek lődörögnek az utcán, ha gyanúsan viselkednek, értesítse a rendőrséget.

Tartalékkulcsok
Soha ne hagyja a tartalékkulcsot rejtekhelyen, például a lábtörlő alatt, virágcserép alatt, vagy a lakás ajtaján lévő leveles szekrényben. A betörők itt keresik azt először.

A bejárati ajtó fölött lévő tető
A betörő innen fellépve elérheti az első emeleti ablakot, ezért ezt is feltétlenül zárni kell.

A kisablakok
Nagyon fontos a legkisebb ablakok, mint például az alagsori ablakok, világító ablakok, illetve a fürdőszobaablakok mindenkori zárva tartása. Ne felejtse, egy betörő befér a legkisebb résen, amely alig nagyobb, mint egy emberi fej.

Az ajtók, megerősített zárak
Szereltessen fel biztonsági zárat az ajtó belső tokjára illesztve (emelőkaros, hevederes). Egy ilyen biztonsági zár, csak saját kulcsával nyitható. Ha a betörő a zár kitörésével próbálkozna, az még belülről sem sikerülne neki. Ám ha a betörő az ablakon keresztül mégis bejutna a lakásba, az ajtón keresztül akkor sem tud semmit kivinni.

Csuklópántok
Ellenőrizze, hogy az ajtó elég erős és biztonságos csuklópánttal van-e ellátva, hosszú csavarokkal rögzített-e. Felszereltethet emellé még tolózáras zárat is. Ez a zár nem drága, de segít az ajtó erőszakos kiakasztásának (különösen panellakásoknál emelőkarral, a tokból történő kiemelésének) megnehezítésében.

Leveles szekrények
Soha ne helyezzen el leveles szekrényében tartalékkulcsot. Ajánlott a levélbedobó nyílás mögé az ajtó belső oldalára egy kis doboz felszereltetése, így megakadályozhatja azt, hogy a betörő kívülről próbáljon meg benyúlni a zárak meglazítása érdekében.

Peremtolózár
Az olyan ajtót, amelyet peremes tolózárral ellátva szereltek fel, és amely automatikusan bezár, akkor az ajtó becsukódása után azt csak belülről lehet kulcs nélkül kinyitni.

Automata biztonsági zár
Ez is automatikusan zár, amikor az ajtó becsukódik, belülről nem, kívülről csak kulccsal nyitható.

Láncok
Abban segítenek, hogy ismeretlen személyekkel beszélhessen az ajtó kinyitása nélkül. Vásároljon láncot, és MINDEN alkalommal használja, mielőtt az ajtót teljesen kinyitná.

Kilesőnyílás
Lehetőséget biztosít arra, hogy azonosítsa a becsöngető személyt, mielőtt az ajtót kinyitja. A nagylátószögű optikai kitekintők igen hasznosak lehetnek.

Új ajtók
Újabban a biztonsági előírásoknak megfelelő ajtókat lehet megvásárolni. Beszerelés előtt érdeklődjön azok alkalmazásáról.

Ablakok
Az ablakok általában kulccsal nem zárhatóak hazánkban. A kulccsal működtetett zárakat ajánljuk mindenfajta ablakhoz. Ezek a zárak arra kényszerítik a betörőt, hogy törjék be az üveget, amivel viszont azt kockáztatják, hogy a hang miatt felfigyelnek tevékenységükre. Gondolja végig, érdemes-e rétegelt üveggel ellátni ablakait, ezeket még nehezebb betörni, vagy éppen betörésvédő belső fóliát felragasztani ebből a célból.
A világítóablakokhoz olyan fémmel ellátott tolózárat ajánlunk, amely az ablakot kitoló fémkar nyitását akadályozza meg. Alacsonyan elhelyezkedő ablakokhoz olyan zárakat ajánlunk, amelyek csak kulccsal nyithatók. Ezek lehetnek olyan zárak, amelyek két ablakot zárnak egybe. Sokkal diszkrétebb változata, ha a zárat egy fakeretbe süllyesztik.
Létezik azonban olyan zár is, amely csak egy bizonyos mértékig engedi az ablakot kinyílni.

Világítás
A célzott világítás is elijesztheti a betörőt. Hasznos lehet a kültéri mozgásérzékelő, vagy infra-fényű világítás használata. Kaphatóak olyan lámpák, amelyekben a szenzorok önműködően sötétedéskor, vagy mozgáskor felkapcsolják a világítást.
Léteznek olyan kapcsolók, amelyek beállított időben automatikusan felkapcsolják a világítást.

Riasztók és széfek
Amennyiben értékes vagyontárgyai vannak, vagy otthonában sok készpénzt tart, érdemes elgondolkozni a riasztó felszereltetéséről, illetve a széf használatáról. Kaphatók ilyen berendezések az olcsó változatoktól az egészen kifinomult rendszerekig.
A jó minőségű riasztó berendezések valószínűleg elijesztik a betörőt. A vezeték nélküli riasztórendszerek felszerelése nagyon egyszerű. Ezek szenzoros érzékelővel rendelkeznek, és rádióhullámok kibocsátásával biztosítják a védelmet. Felszerelésük 3-4 órát vesz igénybe. A vezetékes riasztórendszerek felszerelése körülbelül egy nap.
Ha riasztót szereltetett fel, akkor jelöljön ki egy személyt, akinél mindig van egy kulcs, ha Ön nem tartózkodik otthon. Így a riasztó esetleges meghibásodásakor azt ki tudja kapcsolni, és az eseményt jelenti a rendőrségnek.
Mindig kérje ki szakértő véleményét és szerezzen be referenciákat. A biztonsági rendszert szakembernek kell felszerelnie.
Ha biztonságról van szó, mindenki gondolja végig, milyen esélye van annak, hogy tűz üt ki a lakásában, és milyen menekülési lehetősége van. Szereltessen fel füstérzékelőt, amely a szabványnak megfelel, és a költségeket már különösebben nem növeli.

A kertek biztonsága
Eddig áttekintettük az otthon biztonságát, de mi a teendő a kert, a garázs, a fészer biztonságával?

Tények:

  • A lopások túlnyomó részét azért követik el, mert erre lehetőség van.
  • A betörők gyakran HASZNÁLJÁK azokat a kerti szerszámokat, amelyeket a kertben találnak, és azok segítségével törnek be a házba.
  • A kertben, a garázsban, a fészerben tárolt szerszámok értéke jóval nagyobb, mint azt Ön gondolná.
  • Értékeink kockázatnak vannak kitéve.
  • Ha egyszer Ön már egy bűncselekmény áldozatává vált, a további áldozattá válás esélyei megnőnek.

A kertek védelme – általános biztonsági elöírások

Fészerek és épületek
A szerszámokat tegye el használat után, zárja be egy épületbe, ha erre módja van. Bizonyosodjon meg arról, hogy a fészer és a melléképületek zárva vannak, amikor azokat nem használja. Jó minőségű zárakat használjon az ajtókra. A melléképületekre jellemző, hogy az ajtók csuklópántjai nem elég erősek, így könnyen kiemelhető az ajtó, elég hozzá csak egy csavarhúzó. Használjon biztonsági hevedereket, ez nagyon hosszú és sem csavarhúzóval, sem csavarkulccsal nem lazítható meg. Egy erős rúd felerősítésével, amely a zárakat biztosítja, vagy a hevedert köti össze a zárszerkezetet tartó vassal a legbiztonságosabb módja az ajtó védelmének.

Vagyontárgyak
Jelölje meg a kerti bútorait és felszereléseit, a kert díszeit. Történhet véséssel, vagy nyomtatott módon, de feltétlen tüntesse fel a levelezési címét rajtuk. Fényképezze le az értékes kerti díszeket, növényeket, ezzel is segíti a nyomozás, az esetleges betörést követően.

A ház körüli területek
Szereltessen fel biztonsági világítást a kertben, ne becsülje alá a világítást, hiszen a legjobb bűnmegelőzési eszköz a jó megvilágítás. Ne feledkezzen meg a kerti bútorokról és díszekről. Ezek igen drágák, különösen akkor, ha bűnözők ellopják Öntől. Vágja vissza a magasra nőtt fákat és cserjéket, mert így jobban figyelheti környezetét. A tövises növények látványa is elriaszt, természetesen ehhez fizikai akadályok is szükségesek. Mindezek csak kiegészítésként használhatók más bűnmegelőzési módszerek mellett. Menjen el egy kertészetbe és kérjen tanácsot.

A veteményeskert, háztáji
Ezeket a legnehezebb megvédeni, az alábbi tanácsok alkalmazhatók: Állapodjon meg szomszédjával abban, hogy egymás kertjeit is felügyelik. Ne hagyjon drága felszerelést szem előtt a kertben.

Amennyiben a felsorolt jó tanácsokat megfogadja, azokat alkalmazza, csökkenti a lehetőségét annak, hogy bűncselekmény áldozatává váljon, ezzel anyagi veszteség érje Önt, vagy közvetlen környezetét.

Ne feledje!

EGYÜTT  EREDMÉNYESEBBEK VAGYUNK A  BŰN MEGELŐZÉSÉBEN ÉS  A BŰNÜLDÖZÉSBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük