Események

 

Projektértékelő délután

2014. december 15-én projektértékelő délutánt rendeztünk a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskolában, amelyre meghívást kapott minden gyermek és pedagógus, akik közreműködtek a projekt megvalósításában. A jó hangulatú eseményen az értékelések után megtekinthettünk egy remek összeállítást az év során elkészült fotó- és videódokumentációból, amely sok szép és felejthetetlen emléket idézett fel mindenkiben. Az ízletes vacsorát követően a gyerekek és a felnőttek kötetlen beszélgetések során elevenítették fel a projekt eseményeit.

vacsi1 vacsi2 vacsi3

Projektzáró ünnepség Balatonbogláron

záró1 záró2 záró3 záró4 záró5 záró6

_________________________________________________________________________________

Sítáborban a bogláriak

Eljött a várva várt nap, december 14-e, hogy elinduljunk Eplénybe síelni.

Amikor odaértünk felvettük a síruhát, a bakancsot, és a lécet. Először furcsa volt benne, de aztán megszoktuk. Kaptunk síoktatót, akinek a fején Pluto kutyára hasonlító sapka volt. Megtanította nekünk az alapokat:  hóeke, fordulás, felvonózás, stb. Egy órán át gyakoroltunk a tanpályán. Többen eljutottunk olyan szintre a síelésben, hogy fel is engedtek minket a Nagy pályára, ahol újabb oktatóval, Józseffel tanultunk tovább. Reni, Bálint már tudtak síelni, ők egyedül siklottak le. Tőlünk az oktatás után Roxi, Anna, Tomi, Dani, Cinti, Niki, Dóri, Barna bizonyultunk olyan ügyesnek, hogy felvittek minket a nagy pályára. Itt meglepődtünk már a felvonón, a beülős és a csákányos fajtát is kipróbáltuk. Fent a csúcson nagyon fújt a szél, félve indultunk el az előttünk álló pályán. Az oktató ment elől, mi őt követve hóekében, libasorban utána. Párszor közelről is megnéztük a hó állapotát, néhol kemény, másutt puhább volt a talajra huppanásunk. A negyedik lesiklás már lazábban ment, tudtuk mi vár ránk az út során.

Síelés befejeztével nagyot ettünk, ittunk, és megbeszéltük ki milyen élményt szerzett ezen a nagy napon!

A Sportösszeköt projekten belül sajnos ez volt az utolsó programunk.

Jól éreztük magunkat!  Reméljük jövőre újra lesz lehetőségünk a sítudásunkat fejleszteni!

Anton Roxána, Liszt Milán, Száraz Cintia, 6.b

DSCF0246 DSCF0245 DSCF0244 DSCF0243 DSCF0242 DSCF0233 DSCF0235 DSCF0239 DSCF0238 DSCF0240 DSCF0231 DSCF0230 DSCF0229 DSCF0228 DSCF0224 DSCF0218 DSCF0219 DSCF0220 DSCF0222 DSCF0223 DSCF0217 DSCF0216 DSCF0215 DSCF0214 DSCF0213 DSCF0208 DSCF0210 DSCF0209 DSCF0211 DSCF0207 DSCF0205 DSCF0204 DSCF0203 DSCF0199 DSCF0200 DSCF0201 DSCF0197 DSCF0196 DSCF0195 DSCF0194 DSCF0183 DSCF0184 DSCF0185 DSCF0186 DSCF0187 DSCF0171 DSCF0170 DSCF0169 DSCF0168 DSCF0174 DSCF0176 DSCF0167 DSCF0166 DSCF0165 DSCF0164 DSCF0163 DSCF0162 DSCF0154 Síelés Eplényben DSCF0357 IMG_20150112_103944 DSCF0313 DSCF0310 DSCF0316 DSCF0308 DSCF0257

___________________________________________________________________________________

Akadályverseny Balatonbogláron

________________________________________________________________________________

Labdarúgó mérkőzésen jártunk

2014.november 15.

A “Sport összeköt” pályázatban résztvevő pétervásárai gyerekek és pedagógusaik közös meccsnézésen vettek részt, 2014 november 15-én. A helyi Bocsi Attila Sporttelepen tekintettek meg kettő labdarúgó mérkőzést. Először a Pétervására – Andornaktálya U21  majd ezután  a Pétervására – Andornaktálya felnőtt  mérkőzéseket szurkolták végig a gyerekek. Természetesen mindenki a hazai csapatoknak szorított.  A sporteseményen kellemes időben jól szórakoztak a résztvevők. Az eredménnyel azonban nem voltak teljesen elégedettek, mert az ifisták ugyan győztek, de a felnőttek vereséget szenvedtek.

DSCF0619 másolata DSCF0620 másolata DSCF0621 másolata DSCF0622 DSCF0628 DSCF0630 WP_20141115_002 WP_20141115_003

____________________________________________________________________________________________________________________

Október 23-ai ünnepség a Balatonboglári Általános Iskolában

 

_________________________________________________________________________________

Október 23-ai ünnepség

Iskolánk diákjai október 22-én az intézményünk dísztermében emlékeztek meg az 58 évvel ezelőtti eseményekre. A tanulók, tanári felkészítéssel, egy nagyon színvonalas saját készítésű műsorral készültek.
Pétervására Város Önkormányzata is ezen a napon emlékeztek meg a forradalomra.
A Szántó Vezekényi István Művelődés Háza nagytermében tartandó, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a következő programok szerepeltek:
Himnusz
Réti Árpád színművész ünnepi előadása
Ünnepi beszédet mond Eged István – Pétervására város polgármestere
Tamási Áron Általános Iskola: „Aki magyar, velünk van!” című műsora
Szózat
A gyerekek műsorának nagy sikere volt az iskolában és a művelődési házban is. Külön öröm számunkra hogy a pályázatban résztvevő gyerekek is részt vettek az ünnepi műsorban.

t_okt23 t_okt23_14 t_okt23_18 t_okt23_19 t_okt23_20

__________________________________________________________________________________

Térünnep Pétervásárán

Ünnepelni gyűltek össze szeptember 13-án szombaton Pétervásárán, ahol első alkalommal rendeztek Városnapot az elmúlt hónapokban megújult Főtéren.
A programok kora délelőtt kezdődtek a tarnaleleszi ifjúsági fúvószenekar fellépésével, a helyi óvodások műsorával, s egyéb zenés-táncos bemutatókkal. Délben Oszvald Marika és barátai népszerű operett slágerekkel szórakoztatták a közönséget. Délután egy órakor került sor az felújított Főtér s a közelében található Egészségügyi Központ ünnepélyes átadására. Az előbbire 76 millió, míg az utóbbira 60 millió forint pályázati pénzt fordítottak.
Az ünnepélyes avatón Horváth László országgyűlési képviselő, s Eged István, a város polgármestere köszöntötte az ünneplő lakosságot. A honatya azt hangsúlyozta, hogy az elkövetkező években is biztosított a települések további dinamikus fejlődése, hiszen a napokban megállapodás született Európai Bizottság és Magyarország közötti, 2020-ig tartó partnerségről. Eged István a kormányzati támogatásért és a lakosság együttműködésért mondott köszönetet.
Délután további bemutatók, színes produkciók követték egymást, este pedig Edda koncerttel zárult a nap.
A pályázatban résztvevő gyerekek is nagy számban vettek részt a kulturális eseményen.

ter1 ter2 ter3 ter6 ter10 ter31 ter49

_________________________________________________________________________________

 

TANÉVNYITÓ AZ ISKOLÁNKBAN

2014. szeptember 1.

Iskolánkban megrendezésre került, augusztus utolsó péntekén, a tanévnyitó ünnepség. Az iskola apraja-nagyja jelen volt az eseményen ahol a gyerekek izgatottan várták a 2014/2015-ös tanévet. Az új tanévben is természetesen folytatódik a “Sport összeköt” program elnevezésű pályázatunk az iskolánkban.

t_tnyito_15 t_tnyito_28 t_tnyito_29 t_tnyito_31

 

 

FOCITÁBOR PÉTERVÁSÁRÁN

2014. augusztus 29.

Pétervására évek óta az egyik bástyája megyénk labdarúgásának. Ezt mutatja az is, hogy évek óta megrendezésre kerül a focitábor, a városban. Ebben az évben a helyi sportegyesület és a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola szervezésében jött létre a tábort. A gyerekek hétfőtől péntekig napközis rendszerben táboroztak. A résztvevők napi két edzéssel, napi háromszori étkezés mellett kaptak képzést a labdarúgás alapjaiból. Az edzéseket Pádár Béla, Boros Csaba, „Sport összeköt” pályázatban is résztvevő két pedagógusok tartották. A közel negyven gyermek főként Pétervásáráról és a környékbeli településekről érkeztek. Sokan közülük résztvevői a pályázatunknak.  A szervezők sikeresnek ítélték meg tábort, ahol a gyerekek sokat fejlődtek és az önfeledt játékban a napok végére mindig kellemesen elfáradtak.

WP_20140825_007 WP_20140826_005

Ballagás Balatonbogláron

2014.június 19.

BALLAGÁS AZ ISKOLÁNKBAN

2014. június 19.

Június 14-én reggel az iskolánkból ünnepélyes keretek között elballagtak a 8. osztályos végzős tanulóink. Az eseményen a Tamási Áron Díjat, Szabó József tanár kapta, aki részt vesz a „sport összeköt” programban is. Az ünnepség szervezésében több olyan diák is részt vett, aki szintén szerepel a pályázatunkban.

t_ballag_89 t_ballag_91 t_ballag_92 t_ballag_94 t_ballag_82 t_ballag_54 másolata

 

________________________________________________________________________________

BAJNOKI BRONZÉREM A SERDÜLŐKNÉL

2014. június 10.

Június elején véget ért a 2013/2014-es Heves megyei, serdülő labdarúgó bajnokság. A fiúk az ősz végi harmadik helyüket megtartva végeztek a dobogón és szereztek bronzérmet. A csapatban több olyan játékos is van akik részt vesznek a „Sport összeköt” programban.

Gratulálunk fiúknak!

Serdülő 2013-2014

________________________________________________________________________________

GYERMEKNAP A BOCSI ATTILA SPORTTELEPEN

2014. június 3.

Hagyománnyá vált városunkban, hogy a település önkormányzata gyermeknap alkalmából színes programokkal lepi meg a legfiatalabbakat. Idén sem volt ez másképp, ugyanis 2014. május 31-én, szombaton került megrendezésre a városi gyermeknap a helyi, Bocsi Attila Sporttelepen.

Természetesen a pályázatba bevont tanulók is részt vettek ezen az eseményen, ahol többek között színvonalas színpadi előadásokat, karate- és lovagi bemutatót láthattak; sportolhattak; kipróbálhattak középkori fegyvereket, sőt még rendőr illetve tűzoltó autókba is ülhettek.

A nap fénypontja a sokak által várt By The Way koncert volt.  

Gyereknap1 gyereknap3 gyereknap4 gyereknap6gyereknap5

________________________________________________________________________________

 

LABDARÚGÓ VÁLOGATOTT MECCSEN VOLTUNK

2014.05.23.

Május 22-én, csütörtökön ismét útra keltünk és elutaztunk Debrecenbe, ahol a vadonatúj Nagyerdei Stadionban, megtekintettük a Magyarország- Dánia labdarúgó mérkőzést.

A gyerekek nagy izgalommal várták az eseményt, hiszen már a buszon, útban a stadion felé, kifestették az arcukat és szurkolói dalokat énekeltek.
Az új létesítménybe érve a gyerekek rácsodálkoztak, hogy milyen gyönyörű lett Magyarország legújabb stadionja.

A mérkőzés alatt a gyerekek hangosan szurkoltak és élvezték az élményt, amit a 20 ezer néző együtt éneklése okozott.

A találkozó végül 2-2-es döntetlennel zárult, melyen a gyerekek újabb élményekkel gazdagodhattak. A csoport végül éjfél után érkezett Pétervásárára.

WP_20140522_005 WP_20140522_006 WP_20140522_007 WP_20140522_021

WP_20140522_022WP_20140522_026

___________________________________________________________________________________________________________________

2014.05.19

KIS PÉTERVÁSÁRA A NAGYOK KÖZÖTT – NYÍREGYHÁZA

III. korcsoportos diákolimpia leány röplabda ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐT Nyíregyházán rendezték meg, ahova négy megye csapata jutott be, köztük a mi iskolánk diákjai is.

Első mérkőzés: Debrecen ellen rendkívül szoros csatában maradtunk alul
Debrecen – Pétervására 3: 0 (20, 22, 23)
Nyíregyháza könnyedén verte Miskolcot, így a két vesztes a bronzért küzdött, ahol kiharcoltuk a győzelmet!
Pétervására – Miskolc 3:0 (16, 18, 20)

Végeredmény: 1. Nyíregyháza
2. Debrecen
3. Pétervására
4. Miskolc

Nyíregyházai a nyolcas döntőbe jutott, Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola csapata pedig az országos mezőny 15 – 21. helyén végzett!!!

Nagy öröm számunkra, hogy a versengő gyerekek közül többen is részt vesznek a „Sport összeköt” programban.

10330441_282071408638235_2092757445292067043_n

________________________________________________________

Megyei Labdarúgó Diákolimpia Döntő – Eger

2014. április 28.

A múlt hétvégén rendezték meg Egerben, a Telekom Labdarúgó Diákolimpiai megyei döntőt. Az iskolánk tanulói három csapattal jutottak be a döntőkbe. A zord időjárás ellenére csapataik jól szerepeltek és megfelelően képviselték iskolánkat. Külön öröm számunkra, hogy a versengő gyerekek közül többen is részt vesznek a „Sport összeköt” programban.

Eredményeink:

III. korcsoport(fiú): 3. hely

IV. korcsoport(fiú): 4. hely

III-IV korcsoport (lány): 4. hely

Diákolimpia

Szép volt gyerekek!

_____________________________________________________________________________________________________________________

A Nemzeti Színházban jártunk

2014. március 18-án a boglári csoport Budapesten, a Nemzeti Színházban járt és a János Vitéz című előadást tekintette meg. A Vidnyánszky Attila rendezésében színre vitt darab, parádés szereposztással és sziporkázó színészi játékkal felejthetetlen élményt nyújtott a gyerekek és kísérőik számára egyaránt.

nemzeti 2 nemzeti1

 

____________________________________________________________

Március 15

2014. március 18.

A pályázatba bevont tanulók szép számmal képviseltették magukat 2014. március 15-én, szombaton az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulójának tiszteltére rendezett városi megemlékezésen. Először a helyi óvodások szívet melengető verses-zenés összeállítását láthattuk. Eged István, Pétervására város polgármesterének ünnepi köszöntőjét követően a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola irodalmi színpada és énekkara adott színvonalas műsort. Külön öröm számunkra, hogy a fellépő gyerekek közül többen is részt vesznek a „Sport összeköt” programban.   

DSCF6118DSCF6124 DSCF6142DSCF6143 

_____________________________________________________________________________________________________________________

“A sport köti össze a távol lévő iskolákat

2014. március 6.
EGYÜTTMŰKÖDÉS | Pétervásárán a Tamási Áron Általános Iskola sikerrel pályázott A sport összeköt elnevezésű programra, amelynek keretében 16 millió forintot nyertek.

  Végh István igazgatótól megtudtuk, hogy a jövő nyári tartó, egyéves projekt keretében testvériskolai kapcsolatot tartanak a balatonboglári általános iskola diákjaival, pedagógusaival. A pályázat feltétele volt, hogy olyan intézmények létesítsenek szorosabb együttműködést, ahol különböző szociális hátterű fiatalok tanulnak. A Tamásiban a diákok több mint fele halmozottan hátrányos helyzetű, így esett a választásuk a balatonboglári intézményre, ahová többségében jó anyagi körülmények között élő gyerekek járnak.

Az elkövetkező hónapokban számos közös, főként sportprogramban vesznek részt, kirándulásokat, közös táborozást is szerveznek. A program arra is lehetőséget nyújt, hogy módszertanilag is megújuljanak az oktatási intézmények, hiszen számos eddigi jó gyakorlatot meg tudnak osztani egymással.” -írja a Heol.hu.

Forrás: http://www.heol.hu/heves/kozelet/a-sport-koti-ossze-a-tavol-levo-iskolakat-541949

__________________________________________________________________________________________

Projektnyitó rendezvény Pétervásárán

2014. január 16-án, csütörtökön tartottuk pályázatunk első kulturális rendezvényét, a hivatalos projektnyitót. A jelenlévőket elsőként Barcziné Horváth Márta, a Pétervásári Tankerület igazgató asszonya köszöntötte, majd ezt követően a pétervásárai gyerekek kedveskedtek egy sokszínű műsorral a vendégeknek. Láthattuk Janoviczné Krutij Irina két tánccsoportját, akik klasszikus balettet valamint karaktertáncot mutattak be. Hallhattuk Tar Bertinát, aki egy palóc népmesével készült, illetve Nagy Krisztinát, aki csodálatos énekhangjával kápráztatta el a közönséget.  Ezek után Türjei Attila illetve Végh István igazgató urak mutatták be iskoláikat, majd a program első részének zárásaként Braun Péter projektmenedzser tartott rövid prezentációt a projektről.

A délutáni program keretében Egerbe utaztunk, ahol Pap Andrea és Pádár Béla idegenvezetésével megismerkedhettünk a város nevezetességeivel. A nap zárásaként ellátogattunk a Demeter-pincészetbe, ahol vendéglátóink megmutatták nekünk a borkészítés folyamatát, szinte minden csínját-bínját, a szürettől egészen a palackozásig.

                                               DSCF5374.JPG DSCF5354.JPG DSCF5363.JPG

_________________________________________________________________________________________

 Projektnyitó rendezvény!

meghívó-page-001