Személyes találkozások

Személyes találkozás Pétervásárán

A Boglári Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 20 diákja és 4 kísérő pedagógusa 3 napot töltött vendéglátójánál, a Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskolánál, az észak-hevesi kisvárosban, Pétervásárán. A személyes találkozóra 2014. szeptember 29. és október 1. között került sor.
A gyerekek és tanáraik a minden igényt kielégítő Arany Kakas Fogadóban szálltak meg.
Az érkezést és az ízletes ebéd elfogyasztását követően a csoport első útja a testvériskolába vezetett, ahol Végh István igazgató úr mutatta be az intézményt. Ezután a város nevezetességeivel ismerkedhettek meg a vendégek. Ebben nagy segítséget nyújtott Eged János tanár úr, aki a sok érdekes történet és tényadat mellett beszélt a település múltjáról, jelenéről és jövőbeli kilátásairól egyaránt.
A vacsora után kézműves foglalkozás és disco zárta a napot.
Másnap Eger és Szilvásvárad jelentette a célállomást. A délelőtt során megismerkedhettek a vendégek a megyeszékhely legfontosabb turisztikai látványosságaival: megtekinthették a Bazilikát, a Líceum épületét, a Város a város alatt kiállítást illetve a megújult Dobó teret. Ebéd előtt ellátogattak a várba, ahol megemlékeztek Gárdonyi Gézáról az író sírjánál. A délutáni rövid szabadprogramot követően Szilvásváradra utaztak, ahol a ragyogó időben kellemes időtöltést biztosította az egyedülálló szépségű Szalajka-völgy. Felejthetetlen volt a vonatozás a felújított mozdony vontatta kisvasúttal és a Fátyol-vízesés ugyancsak örök életre szóló emléket biztosított számukra.
A harmadik, egyben záró napon a sport, a labdarúgás volt a főszereplő. Kiváló körülmények között, a városi műfüves pályán került sor az immár hagyományos Pétervására-Balatonboglár meccsre, ahol ismételten a vendéglátók kerekedtek felül. Ezek után vegyes, baráti csapatok meccsei következtek.
Ebéd után pedig elérkezett a könnyes búcsú ideje: felemelő volt látni, hogy a két iskola tanulói és tanárai milyen jól megértik egymást, milyen sok igazi barátság szövődött már a projektnek köszönhetően.
Az Alfa Transz Kft. autóbuszával a boglári küldöttség tele élményekkel indult el hazafelé, hogy megtegye a több, mint 300 kilométeres utat.

2014-09-29 18.58.59 2014-09-30 10.16.34 2014-09-30 10.44.55 2014-09-30 10.55.29 2014-09-30 11.41.19 2014-09-30 15.37.09 2014-10-01 09.39.14 2014-10-01 09.39.18(1) 2014-10-01 09.39.18 2014-10-01 10.28.01(1) 2014-10-01 10.28.01 2014-10-01 10.34.59

Személyes találkozás Balatonbogláron

A Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola harminc tanulója és hat pedagógusa három napot töltött Balatonbogláron, A sport összeköt- testvériskola kiépítés pályázat keretein belül, ahol a vendéglátó, a testvériskola, a Balatonboglári Általános Iskola és Művészeti Iskola volt. A kirándulás május 12-14-ig tartott és nagyon változatos programokat tartalmazott.

Az indulás napján jó néhány óra utazás után az úti cél, Balatonboglár alaposabb feltérképezésére került sor, amely érdekes és izgalmas volt egyben. A diákok és pedagógusaik megismerkedhetek a város nevezetességeivel, történelmi múltjával, hagyományaival és természetesen a Balaton páratlan szépsége is a feltárult látogatói előtt. A balatoni időjárás a strandolást sajnos nem tette lehetővé, de az első nap derűs volt. A diákok betekintést nyerhettek a hajózás történetébe a Balatonon, melyet a Csavargőzös Műemlékhajón tehettek meg. A Fischl-házban is látogatást tehettek a diákok, ami otthont ad a Helytörténeti Múzeumnak és a Régi műhelyek helytörténeti kilátásnak. A séta során a Temető domb felé vették az irányt és itt található Árpád-kori templomromot, a Szent Erzsébet Parkot, valamint a Kék és Vörös kápolnát is megszemlélhették a tanulók. Pazar kilátás tárult a szem elé a Xantus János kilátóból, vagy más néven Gömbkilátóból, mely méltán Balatonboglár jelképe. A tanulók betekintést nyerhettek még a boglári diákok életébe az általános iskolájukban, a pedagógusok és a helyi tanulók kalauzolásának köszönhetően. Természetesen némi izgalomban is részesültek a diákok, mivel kipróbálhatták a balatonboglári kalandpark adta lehetőségeket, ezen belül is a bob pályát.

A második nap időjárása próbára tette a kiránduló hangulatot, mivel a hőmérséklet az előző naphoz képes alacsonyabb volt, ráadásul igen csapadékban gazadag. Az egész napos túra kezdő állomása Siófok volt, ahol a Jókai park és a kikötő megtekintése után egy hajóút következett Balatonfüredre, ahol városnézés után tovább indulta a csapat Tihanyba. A város egyedi hangulata még esős időben is magával ragadó volt. A látogatás során egy videó film által nyertek betekintést a tanulók a város történelmébe és az apátságban történő részletes idegenvezetés is ezt segítette elő. A visszaút szintén hajóval történt, Balatonfüred érintésével Siófokra, innen pedig vonattal érkeztek a kirándulók Balatonboglárra a délutáni órákban.

Az utolsó nap is nagyon várva várt volt, mivel a péterkei diákok itt végre megmérkőzhettek boglári társaikkal a helyi Urányi János Sport és Szabadidő Központban. A fiúcsapat és a lánycsapat is derekasan küzdött a focimérkőzésen mindkét oldalról és lelkesen buzdították egymást az iskolások. A Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola tanulói remekül szerepeltek a küzdelem során és jelezték a helyi tanulóknak, hogy az elkövetkezendő nyári táborra lesz még mit gyakorolniuk a fociedzéseken a visszavágóra. Délután pedig a tanulók tanáraikkal kellemesen elfáradva és rengeteg élménnyel gazdagodva tértek haza, Pétervásárára.

A kirándulásról készült videó itt tekinthető meg:

WP_20140512_002 WP_20140512_003 WP_20140512_008 WP_20140512_011   WP_20140512_028 WP_20140514_023WP_20140512_032WP_20140512_024 WP_20140512_048 WP_20140512_020WP_20140513_005

__________________________________________________________________________

Közös sportolás

Balatonboglár-Pétervására közös futball IMG_3217 IMG_3218 IMG_3219 IMG_3220 IMG_3221 IMG_3222 IMG_3223 IMG_3224 IMG_3225 IMG_3226 IMG_3227 IMG_3228 IMG_3229 IMG_3230 IMG_3231 IMG_3232 IMG_3233 IMG_3234 IMG_3235 IMG_3236 IMG_3237 IMG_3240 IMG_3241 IMG_3242 IMG_3243 IMG_3244 IMG_3245 IMG_3246 IMG_3247 IMG_3248 IMG_3249 IMG_3250 IMG_3251 IMG_3252 IMG_3253 IMG_3254 IMG_3255 IMG_3256 IMG_3257 IMG_3258 IMG_3259 IMG_3260 IMG_3261 IMG_3262 IMG_3263 IMG_3264 IMG_3265 IMG_3266 IMG_3267 IMG_3268 IMG_3269 IMG_3270 IMG_3272 IMG_3274 IMG_3275 IMG_3276 IMG_3277 IMG_3278 IMG_3280 IMG_3281 IMG_3282 IMG_3283 IMG_3285 IMG_3286 IMG_3287 IMG_3288 IMG_3289

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>