A hétvégén forró teával, zsíros kenyérrel várják a rászorulókat a művelődési házban
Csontig hatoló fagyok, akár -25 fok, jelentős csapadék – a hétvége tekintetében erre figyelmeztetnek már napok óta az időjárás-előrejelzők. A pétervásárai kistérség felkészült: az Aranykapu munkatársai péntek délutántól hétfő reggelig ügyeletet tartanak a péterkei művelődési házban, ahol meleg szobával, forró teával, zsíros kenyérrel várják a rászorulókat.
Eged István, a 20 települést magában foglaló kistérségi társulás elnöke elmondta: bár pontosan nem tudhatjuk, mit hoz a hétvége, fel kell készülni a legrosszabbakra: jelentős csapadékra, komoly mínuszokra.
– Mivel a településen sok az időskorú, illetve az egyedül élő, fokozott figyelmet kell fordítani rájuk – mondta a városvezető és hozzátette: az Aranykapu Humán Szolgáltató Központ munkatársai pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig ügyeletet tartanak a péterkei művelődési házban, ahol a meleg szobával, forró teával, zsíros kenyérrel várják a rászorulókat. A rendkívüli hideg időjárás miatt a házi segítségnyújtást végzők többször is meglátogatják majd a gondozottakat. Ezen kívül már egyezettünk a jelzőrendszeres segítségnyújtás üzemeltetőivel, az Agendor Kft.-vel, hogy a készülékkel rendelkezőket keressék fel, és érdeklődjenek a lakók hogylétéről.
A hétvégi előkészületekben egyébként részt vesz a helyi P.E.V.I.K. Kft. is: nagyobb havazás esetén az ott dolgozók gyakrabban takarítják a helyi utakat, közterületeket.
A rendőrség munkáját is meg kell említeni, hiszen ők vállalták a fokozott járőrözést a településeken – odafigyelve az utca járókelőire, s a hajléktalanokra.
A pétervásárai önkormányzat – a rendkívüli helyzet miatt – a közmunkások segítségét is igénybe veszi a hét végére. Körülbelül 10 főt rendeltek be a hivatalba, akik havazás esetén a járdák, utak tisztítását végzik majd, illetve felügyelik a település rendjét.
Eged István, polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy két központi telefonszám is él a hétvégén, amelyet 24 órában hívhatnak a bajban lévők.
Ezek a következők:
06-30/389-55-94 – családsegítő szolgálat
06-30/719-22-82 – gyermekjóléti szolgálat