Nagy dobásra készül Pétervására

Pétervására harminc évvel ezelőtt kapta meg a városi rangot. Az akkori nagyközség mára körzetközponti szerepet betöltő, igazi, szerethető kisvárossá vált. Mindezt június 28–29-én ünneplik meg a helyiek fergeteges programkavalkáddal.

Idén ünnepli várossá avatásának 30. évfordulóját a település. A jubileumot az önkormányzat egy egész évet átfogó rendezvénysorozattal ünnepli, melyet márciusban indított útjára. Az események sora egy, a Pétervásárát régi fotókon felelevenítő kiállítással kezdődött, melyet a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbítottak. Az azóta eltelt néhány hónapban a szervezők olyan programokkal kedveskednek a városlakók számára, melyekben mindenki megtalálhatja a neki tetszőt. A műsorokkal gondolnak a gyermekekre, családokra és az idősebb korosztály tagjaira is, hiszen volt azóta gyermekrajzverseny, sakkverseny, túra a város körül, gyermeknap, a hétvégén pedig egy kispályás labdarúgótornát is szerveznek. Mindezek mellett idén a nagy nemzeti ünnepek is a Pétervására 30 logó alatt szerveződnek, s a városban tartott egyéb események is e zászló alatt vonulnak fel.

Ilyen volt a május elején megtartott ballagás, ahol a mezőgazdasági szakiskola tanulói harminc feldíszített traktort és mezőgazdasági gépet felvonultatva búcsúztatták a végzősöket, és tisztelegtek a városi évforduló előtt. A múlt héten Pétervásárán is átvonult a Tour de Hongrie, ahol lehetőséget kaptak a települések, hogy megmutassák magukat. Az észak-hevesi kisváros ezt kihasználva a Főterén egy 30-as számot jelenített meg élőkép formájában, melyhez csatlakoztak a helyi intézmények és a lakosság.

Június utolsó hétvégéjén pedig az év legnagyobb dobása következik. Június 28–29-én rendezik meg a IV. Térünnep elnevezésű városnapot, mely először lesz kétnapos. Több hazai és nemzetközileg is ismert fellépő lesz a színpadon. Egész napos programok, show-műsorok, kirakodóvásár, nemzetközi bothúzó verseny, ingyenes városnéző kisvonat, autós bemutató, gyermekműsorok és operett mellett számos rendezvény lesz, melyek színessé és emlékezetessé teszik ezt a két napot – tudtuk meg Eged István polgármestertől. A város első embere szerint van mit ünnepelni.

– Az elmúlt évtizedekben valódi központi szerepet betöltő, egészségügyi, oktatási és kiszolgáló intézményekkel teli várossá fejlődtünk. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos, szép alkalom, és a lakosság megérdemli, hogy méltó módon ünnepeljük meg a kerek évfordulót. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki részt vett az előkészületekben, és akik segítenek a lebonyolításban. A két nap során várjuk nemcsak a városlakókat, hanem a környékbeli érdeklődőket is, akik velünk együtt szeretnének ünnepelni, szórakozni – tette hozzá.

Hooligans koncert péntek este

Az események június 28-án, pénteken, délután három órakor kezdődnek a Kincsek a szekrényből néprajzi kiállítás megnyitójával. Négy órától a város büszkeségei, a helyi óvodások és az általános iskola diákjai következnek néptáncbemutatóval. A mezőgazdasági szakképző iskola Az arany tuskó című cigány népmesével és énekes produkcióval szórakoztatja a közönséget. Fél hattól a siroki diákszínjátszók Bendegúz csoportja a Bajusz című vásári komédiával áll színpadra.

Children of Distance szombat este

Az önkormányzat úgy szervezte az esti elfoglaltságokat, hogy azok minden korosztály igényeit kielégítsék. Szombat este hat órától Korda György és Balázs Klári adnak koncertet a nagyszínpadon, este héttől látványos ABBA-show következik. Este kilenctől a Hooligans együttes nagykoncertje várja a közönséget. Másnap fél tíztől nemzetközi bothúzó versennyel kezdődik a nap, fél egykor pedig Eged István mond ünnepi köszöntőt, s ad át kitüntetéseket. Délután operettbetétek és magyar nóták színesítik a kínálatot, majd az ostorosi hagyományőrzőké a színpad. Fél négykor Rokker Zsolti lép fel, négytől pedig a Zenebona Társulat interaktív gyermekműsorát tekinthetik meg. Este héttől a Children of Distance, majd kilenctől a La Bouche együttes koncertezik. A napot diszkó és utcabál zárja.

Természetesen mind a két napon minden program, koncert ingyenes lesz.

eredeti cikk : HEOL.hu