Haladni kell a korral: megérkeztek az idősek számítógépei

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 480 települést vont be az Idősügyi Infokommunikációs Program folytatásába, így novembertől országszerte ötezer 65 év feletti, többségében egyedül élő szépkorú sajátíthatja el az infokommunikációs eszközök használatát.

Decemberben Pétervására Város Önkormányzatához is megérkeztek az idősek számítógépei, amelyeket internet szolgáltatással együtt biztosítunk ingyenesen a résztvevő idősek számára, a program időtartama alatt.

A településen kialakított diszpécser központban hét fő közfoglalkoztatott munkavállaló látja el az idősek oktatásával, valamint a kapcsolattartással járó feladatokat, a programban 40 fő számára biztosít laptopot az NFM.

A diszpécser központ feladata Skype-on keresztül a programban való idősekkel a napi szintű kapcsolattartás, amelynek a célja az egészség-biztonság-magány enyhítése. Az idősek oktatása és a Skype használatának megtanítása szintén a közfoglalkoztatott munkavállalók feladatai közé tartozik.

Az Idősügyi Infokommunikációs program 2018. február 28-ig tart, de tárgyalások folynak a meghosszabbításáról, amely még legalább hat hónapot jelent.