May 25, 2017

Óriási változást hoz majd a gyorsforgalmi

Nagyszámú érdeklődő vett részt azon a közmeghallgatáson, amelyen a 23. számú és 25. számú főutak Bátonyterenye-Ózd közötti kétszer kétsávos fejlesztésének Heves megyei szakaszára vonatkozó környezeti hatásvizsgálatról tartottak a napokban az illetékesek.

Az eseményen a fejlesztési tervet készítő Via Futura Kft., a környezeti hatástanulmányi tervért felelős Vibrocomp Kft., a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. képviselője, a Heves Megyei Kormányhivatal, az egyéb hatóságok szakemberei, valamint a környező települések vezetői és lakói jelentek meg.

Elhangzott egyebek között az is, hogy a 23. számú főút esetében a külterületi szakaszok mindenhol kétszer kétsávossá bővülnek, míg az elkerülő szakaszokat kétszer egy forgalmi sávval alakítják ki a közeljövőben. Kitértek a szakemberek a környezeti hatástanulmány részleteire és az egyéb környezetvédelmi számításokra is ismertetőjükben.

Eged István, Pétervására polgármestere elmondta, nagyon örül annak, hogy a 23. számú főút kétszer kétsávossá alakul át az építés nyomán. Véleménye szerint a gyorsforgalmi út megépülése 5-10 éven belül óriási változást hozhat a környék életében. Az elkerülő út által határolt szakasz is jelentősen felértékelődhet.

 

Cimkék

Hasonló cikkek