Öt tanoda segíti a diákokat

A Pétervásárai járásban öt településen – Pétervásárán, Váraszón, Bodonyban, Szajlán és Mátraderecskén – működhet tanoda az elkövetkező két évben.

Az intézményeket működtető Hétkútforrás Szociális Alapítvány vezetője, Busák Erzsébet tavaly ősszel már-már lemondott arról, hogy a Pétervásárán működő Szent Márton és a váraszói Tiszta Forrás Tanoda életben maradjon. Amikor megnyitotta a pályázatok eredményéről szóló e-mailt a számítógépén, alig akart hinni a szemének, hogy mégis a nyertesek között vannak. A közel 30 millió forintból hivatalosan tavaly december 1-től működhetnek, ám a tényleges munka a legtöbb helyen februárban indul.

Megtudtuk az elmúlt hetekben felmérték az igényeket, illetve a pedagógusokkal is egyeztettek, miként lehet megszervezni, hogy tanítás után angolból, matematikából, magyarból és informatikából is segíthessék a diákokat.Minden tanodában lesznek számítógépek, internet elérhetőség, s nagy hangsúlyt fektetnének az egyéni személyiségfejlesztésre, a konfliktuskezelésre. Természetesen már szervezik azokat a szabadidős programokat, kirándulásokat is, amelyekhez a szünidőben is csatlakozhatnak majd a gyerekek. Településenként eltérő tematikára épülnek a foglalkozások. Szajlán a hagyományőrzés, Bodonyban a kertészkedés, Pétervásárán a sport, Mátraderecskén pedig a zenés jellegű műsorok kerülnek a központba. A kisebb falvakban, ahol nincs helyben általános iskola (Váraszó, Bodony, Szajla) a tanodás gyerekekkel együtt készülnek majd a nemzeti ünnepekre is.

Pétervásárán és Váraszón a már megszokott helyeken várják a gyerekeket délutánonként, Bodonyban a könyvtárban, Szajlán a Közösségi Házban, Mátraderecskén pedig az általános iskola emeleti részén működnek majd a tanodák.

Forrás: HEOL.hu