A honvédség és a civilek kapcsolatát erösítették

Helybeliek tucatjai is futottak az országos váltó Nagykökényestől Felsőtárkányig tartó megyei szakaszán.

Az egész országot átfogó toborzó futást szervezett a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság. Az április 13. és május 20. között zajló akció célja, hogy közelebb vigye az emberekhez a honvédelem ügyét, népszerűsítsék a katonai hivatást, felhívják a figyelmet a nemzet fontos történelmi eseményeire, az egészséges életmódra, a Magyar Olimpiai Csapat buzdítására, valamint a katonák árváinak javára történő jótékonykodásra – tájékoztatott Vanyur Tibor ezredes, a katonai szervezet parancsnoka.

A staféta tagjai szerdán rajtoltak a budapesti Honvéd Sportegyesület pályájáról, hogy a később csatlakozókkal együtt – több mint kétszáz települést érintve – lefussák a 2016 kilométeres távot. Megyénkbe csütörtökön Erdőkertes felől érkeztek Nagykökényesre, ahol – mint Zagyvaszántón, Apcon, Pétervásárán és Egerbaktán is – az önkormányzat képviselői díszszalagot kötöttek a stafétabotra, majd a helybeliek – az idősebb és a fiatalabb korosztály tagjai egyaránt – együtt futottak velük a települések széléig. Zagyvaszántón és Pétervásárán megemlékezést és koszorúzást tartottak az I. világháborús emlékműnél.

(…)

A teljes cikk a HEOL.hu-n olvasható

12991082_1604036916587158_7822494951054541017_n 13000281_1604037026587147_6217026394906562706_n 13006561_1604036656587184_7950334132694888314_n  13047997_1604037276587122_1706238610082779326_o

(A képeket Eged János készítette)