Pályázati felhívás !

A kuratórium alapító okirata 6. pontja értelmében pályázatot ír ki a Pétervására Város Fejlődéséért Közalapítvány vagyonának felhasználására.

A közalapítvány célja az alapító okirat szerint:

a település épített és természeti környezetének védelme

a település közbiztonsága feltételeinek, a településtisztaság helyzetének javítása

a szociális és egészségügyi ellátás színvonalának emelése

a szociális és egészségügyi ellátás színvonalának emelése

az időskorúak gondozása, a helyi nyugdíjas szervezet rendezvényeinek támogatása

a gyermek és ifjúságvédelem terén a fiatalok megfelelő irányú fejlődésének kialakításához szükséges közösségi tervek létrehozásában való közreműködés

a közművelődés és a sport támogatása

a település kulturális hagyományait őrző és fejlesztő csoportok, társadalmi szervezetek támogatása

a minőségi oktató, nevelő munkához szükséges tárgyi feltételekhez való hozzájárulás, a pályázati önerő biztosítása az óvoda és az általános iskola részére

a tehetséges, hátrányos helyzetű tanulók támogatása, az esélyegyenlőség feltételeinek biztosítása érdekében

a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő, tanulmányi versenyeken kimagasló teljesítményt nyújtó, példás közösségi munkát végző tanulók jutalmazása

az oktatás, nevelés terén kiemelkedő eredményeket elérő pedagógusok szakmai fejlődését elősegítő anyagi támogatás biztosítása

a szociális és egészségügyi ellátás színvonalának emelése

A pályázatot írásban kérjük eljuttatni a kuratórium elnökének címére:

Pétervására Város Fejlődéséért Közalapítvány
Végh István Elnök Úr részére
3250 Pétervására, Szabadság tér 1.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. június 1.
Elbírálás: 2015. június 30-ig.

Végh István
Kuratórium elnöke