Hét település nagy vízgondjait akarják orvosolni

Időszerűvé vált a pétervásárai szennyvíztisztító-telep fejlesztése.

A Pétervására, Erdőkövesd, Váraszó, Istenmezeje, Bükkszenterzsébet, Tarnalelesz, Szentdomonkos Szennyvízcsatorna-hálózat és Szennyvíztisztító Beruházó Önkormányzati Társulás még 2012. augusztusában nyújtott be pályázatot az érintett hét település szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási problémáinak a megoldására. Erre a pályázati 21 millióval és a szükséges 3,7 millió forintos önerővel közel 25 millió forintot fordítottak.

Az összegből előkészítő terv készül, ami tartalmazza a hatóságok által elfogadott műszaki terveket, s a megvalósíthatósági tanulmányt. Az előkészítési szakasz után várhatóan idén folytatódhat a munka, ami már magát a beruházást jelenti. A beruházás a számítások szerint 618 millió forintba kerülhet.

 

A szennyvizes pályázat a települések szempontjából egyrészt kényszerűség, mert a szennyvíztisztítóból a Tarna-patakba ömlő tisztított szennyvíz nem eléggé tiszta, másrészt több vizsgált érték rendszerint a megengedett határérték fölött van, és emiatt rendszeresen megbírságolják a szennyvíztisztítót. Ezt csak a szennyvíztisztító rendszer korszerűsítésével lehet orvosolni.

Teljes cikk a HEOL.hu oldalon >