Pályázati felhívás

Pétervására Város Fejlődéséért Közalapítvány
Kuratórium Elnöke
Pétervására, Szent Márton u. 3.

Pályázati felhívás

A kuratórium alapító okirata 6. pontja értelmében pályázatot ír ki a közalapítvány vagyonának felhasználására.

A közalapítvány célja az alapító okirat szerint:

– a település épített és természeti környezetének védelme
– a település közbiztonsága feltételeinek, a településtisztaság helyzetének javítása
– a szociális és egészségügyi ellátás színvonalának emelése
– az időskorúak gondozása, a helyi nyugdíjas szervezet rendezvényeinek támogatása
– a gyermek és ifjúságvédelem terén a fiatalok megfelelő irányú fejlődésének kialakításához szükséges közösségi tervek létrehozásában való közreműködés
– a közművelődés és a sport támogatása
– a település kulturális hagyományait őrző és fejlesztő csoportok, társadalmi szervezetek támogatása
– a minőségi oktató, nevelő munkához szükséges tárgyi feltételekhez való hozzájárulás, a pályázati önerő biztosítása az óvoda és az általános iskola részére
– a tehetséges, hátrányos helyzetű tanulók támogatása, az esélyegyenlőség feltételeinek biztosítása érdekében
– a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő, tanulmányi versenyeken kimagasló teljesítményt nyújtó, példás közösségi munkát végző tanulók jutalmazása
– az oktatás, nevelés terén kiemelkedő eredményeket elérő pedagógusok szakmai fejlődését elősegítő anyagi támogatás biztosítása
– a szociális és egészségügyi ellátás színvonalának emelése

A pályázatot írásban kérjük eljuttatni a kuratórium elnökének címére:

Pétervására Város Fejlődéséért Közalapítvány

Végh István Elnök Úr részére
3250 Pétervására, Szabadság tér 1.

A pályázat benyújtásának határideje: 2014. május 31.

Elbírálás: 2014. június eleje.

Végh István
Kuratórium elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük