„MI-EGY-MÁS”, avagy Mi együtt mások vagyunk!

Ezzel a címmel indította útjára a Pétervásárai Ifjúsági Egyesület 2013 augusztusában nyert pályázatát, melyet a Norvég Civil Alap írt ki.  A Támogatási összeg 7675 euro, azaz  2.225.750 Ft. A program 2013. 09. 01.- 2014. 08.31- ig tart.

A projekt célja a Pétervásárai Ifjúsági Egyesület (PETIFE) tagjainak együttműködésével a lakásotthonokban élő fiatalok számára olyan programok szervezése, melyek erősítik személyes kapcsolataikat, segítik konfliktusaik feloldását, azok kezelését, a szabadidő hasznos eltöltését, illetve új ismeretek és közösségi élmények megszerzését eredményezik.

Mindezt oly módon kívánják biztosítani, hogy a célcsoport tagjai a programok szervezésének minden fázisában részt vesznek, így nem készen kapják azt, hanem a saját maguk munkájának gyümölcsét élvezhetik. A program során a PETIFÉ-sek és a résztvevő gyermekek közötti Önkéntes Párok kialakításával segítjük az egymás megismerését, elfogadását. Ezzel egyidejűleg kialakul egy úgynevezett patronálási folyamat is, melynek hosszú távú fenntartása a cél.

A pályázat fő célja a kirekesztés és rasszizmus elleni fellépés, az intézetben nevelkedő, hátrányos helyzetű fiatalok irányában kialakuló előítéletek csökkentése. Ennek elérését két szinten valósítjuk meg. Egyrészt kisfilm segítségével bemutatjuk életük mozzanatait, másrészt a PETIFE tagságával együttműködve aktívan bevonjuk őket, megjelenést és bemutatkozási lehetőséget biztosítunk számukra a megvalósítás során. A társadalom nagy hányada előítélettel, semmilyen vagy hiányos információval rendelkezik a lakásotthonokban élőkkel szemben. Programunk megvalósításával szeretnénk csökkenteni ezt a hátrányt.

A pályázat lehetőséget biztosít arra is, hogy sportnapot, hagyományőrző-napot, gyermekjogi vetélkedőt, kézműves foglalkozásokat valósítsunk meg, illetve előadást rendezzünk a fenntartható fejlődésről.

A program során a bentlakó gyermekek életén kívül a rendezvények, a gyerekek munkái és élményeik kerülnek bemutatásra.

Bárdos Katalin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük