A pétervásárai Szent Márton Tanoda megnyitó rendezvénye

A pétervásárai Szent Márton Tanoda megnyitó rendezvényére, 2013. szeptember 27-én (pénteken) 13.00 órai kezdettel került sor.

Az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program Tanoda programok támogatásának keretein belül, a Hét Kútforrás Szociális Alapítvány és Pétervására Város Önkormányzata, mint együttműködő partner pályázatot nyújtott be.

A TÁMOP-3.3.9.C-12-2012-0078 azonosító számú Szent Márton Tanoda program elnevezésű pályázatával 29.997.758,- Ft összegű támogatásban részesült az alapítvány.

A projekt 2013. augusztus 1. és 2015. április 30. közötti időszakban valósul meg.

A megnyitó rendezvényen a tanodai programban résztvevő diákok, szüleik illetve a meghívott vendégek képviseltették magukat. Az ünnepség: Végh István iskolaigazgató, Eged István polgármester és Busák Erzsébet kuratóriumi elnök beszédeivel kezdődött. Eged István polgármester elmondta: „a program fő célja az iskolai lemorzsolódás csökkentése és a továbbtanulási utak megerősítése a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű roma, valamint a gyermekvédelmi gondoskodás alatt álló migráns tanulók körében.

A tanoda a résztvevő tanulók személyes helyzetére szabott nevelést, személyiségük fejlesztését biztosítja, így lehetőségük nyílik képességeik, érdeklődésük alapján tehetségük kibontakoztatására, a társadalomba történő könnyebb beilleszkedésre, javulhat iskolai előmenetelük, később munkaerő-piaci esélyeik.”

Busák Erzsébet megnyitó beszédéből kiderült, hogy a Tanoda programjain 31 fő gyermek vesz részt, akiknek foglalkozási igényeit (korrepetálási-, fejlesztési-, szabadidős igények) a lehetőségekhez képest igyekeznek kielégíteni.

A megnyitó illetve köszöntő beszédek után, Fehér Róbert plébános úr megáldotta a Tanodát, s hirtelen a felhők mögül még a nap is előbújt. Végül a programban résztvevő gyerekek szavalatai következtek, majd a Tanoda megtekintésével zárult a program.

 

P1050012

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük