2012/2013-ban 900 millió Ft a pétervásárai és a bélapátfalvi kistérségnek

Az Észak Hevesi 33 Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 2012. április 1-jével kapta meg a LEADER címbirtokosságot, ami egyben azt is jelentette, hogy a Pétervására, Keglevich út 26. számú épületben felállított irodában elkezdődhetett a tényleges munka és a pályázati kiírások előkészítése. Az Egyesület által koordinált Helyi Akciócsoport a pétervásárai és a bélapátfalvi kistérség 33 települését fedi le.

Mint ahogy azt Eged István elnök elmondta, 2011-ben, a megalakulás évében nem volt könnyű dolga a Helyi Akciócsoportnak, mivel a 6 éves Európai UNIÓS költségvetési ciklusból, már csak 2 év volt hátra. Ez alatt a 2 év alatt az elsődleges és legfontosabb feladatot a szervezetet teljes újjáépítése jelentette. A munka eredményeként a 2012/2013-as évben 24 nyertes pályázatról számolhatott be az Egyesület, a Darányi Ignác Terv Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyes forrásaiból 4 jogcímen 413.318.297,- Ft összegű támogatás odaítéléséről döntött. Ez a 24 nyertes pályázat az Akciócsoport 14 településén valósul meg, melyben önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek is megtalálhatók. A pályázati kiírás értelmében a megadott jogcímekre Pétervására és Bélapátfalva nem pályázhatott.

2013-ban, a LEADER-támogatások 3. pályázati körében, az Egyesület hozzávetőlegesen 488 millió Ft-os pályázati kerettel rendelkezik. Már a rendelet megjelenésekor nagy érdeklődés mutatkozott e támogatási forma iránt, így a jelentős túligénylésnek köszönhetően június 20-21-én mind a gazdaságfejlesztésre, mind a szolgáltatásfejlesztésre irányuló pályázatok benyújtási lehetőségét felfüggesztette az Irányító Hatóság. Ezen időpontig 46 db projekt adatlapot nyújtottak be az Egyesület munkaszervezetéhez, melyek közül a Helyi Bíráló Bizottság valamennyi projektet támogatta.

Eged István hozzátette, sikeresnek tekinthető az a reklám és marketing munka, amit az Egyesület tett annak érdekében, hogy az Európai Uniós pénzeket ne kelljen visszafizetni. Ezt a kiváló marketing tevékenységet mutatja az is, hogy a keretösszeg felett jóval nagyobb igény érkezett (790 millió Ft). A keretösszeg növeléséhez, ill. a további forrás kiegészítés kapcsán a Helyi Akciócsoport, Búsi Lajos Államtitkár Úrhoz írt levelében segítségért fordult. Válasz még nem érkezett, de bíznak benne, hogy sikerül további forrás kiegészítésekhez jutni. Ezen pályázatok elbírálása az eredeti ütemterv szerint, még most is tart.

A helyi ügyintézés, ill. a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal állásfoglalása után, vagyis szeptember környékén kerül sor a nyertes pályázók kiértesítésére.

Az Egyesület elnöke kiemelte: sok ember munkája kellett az Egyesület sikeres együttműködéséhez és ahhoz, hogy 900 millió Ft-os összeget sikerült a vállalkozókhoz, önkormányzatokhoz, civil szervezetekhez eljuttatni ill. a két kistérségben tartani. Ebben, igen nagy munkája fekszik a munkaszervezet dolgozóinak valamint külön köszönet jár a munkaszervezet dolgozóin túl: Csőgér Bálint Nagyvisnyó polgármesterének, a Bélkő KHT-nek és vezetőinek, Pétervására Város Önkormányzatának és a Helyi Bíráló Bizottság Tagjainak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük