Óvodai féröhelyhiány: úgy tünik sikerült áthidalni a problémát

A következő esztendőtől 3 éves kortól kötelező lesz az óvodai nevelés. Mivel kevés az óvodai férőhely, ezért a családi napközik orvosolhatják a gondokat.

Pétervásárán a napközi otthonos óvodában jelenleg három csoportban 75 kicsiről gondoskodnak. Dobi Istvánné, az intézmény vezetője azt mondja, hogy szeptembertől nyolcvan gyermekkel számolnak. Mivel a jelentős hányaduk, közel 80 százalékuk halmozottan hátrányos helyzetű, ezért a köznevelési törvény értelmében őket mérlegelés nélkül fel kell venni.

Itt egyébként is évek óta az a gyakorlat, hogy a szülőket arra ösztönzik, lehetőleg minél hamarabb írassák be a gyerekeket az óvodába, mivel ott biztonságos körülmények között felügyelnek rájuk és gondoskodnak a rendszeres étkeztetésükről is. Mivel a városban és a környékén egyre több család szegényedett el az utóbbi években, a szülőket nem kell sokat győzködni az óvoda előnyeiről. Ha beíratták gyermekeiket, akkor rendszeresen járatják is őket. Pétervásárán tehát, ha szűkösen is, de el tudják helyezni a jelentkező ovisokat, azonban nem mindenütt ilyen jó a helyzet.

A cikk a heol.hu oldalán folytatódik >

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük