Belvízrendezés igen, víztározó talán

Az év végére befejeződik Pétervásárán a félmilliárdos csapadék- és belvíz-elvezetési beruházás. Az 500 millió forintos beruházás végeztével a helyi vízkárok minimálisra csökkennek. Ezzel kiépül a város teljes közműhálózata. A további tervekről is megkérdeztük Eged István polgármestert.

– Mit jelent a városka életében a most zajló fejlesztés?
– Abban reménykedünk, hogy a teljes körű infrastruktúra kiépítését követően a befektetők, s a vállalkozások számára is vonzóbb lesz a település, és ily módon új munkahelyek jöhetnek létre. Biztos vagyok abban is, hogy a belvízkárok megszűnésével nem a kárelhárításra fordítódik majd a lakók munkája, hanem a kiskerti termelésre, a porták csinosítására, így a vidéki turizmus fejlesztésére is lehetőségünk lesz.

– A Pétervásárán és a kistérségben élők évtizedek óta dédelgetnek egy álmot: a terpesi víztározó megépítését. Ez turisztikai és árvízvédelmi szempontból is fontos lenne. Van remény ennek megvalósítására?
– A hatvanas évek óta számos terv készült erre, ám pénzhiány miatt mindig elodázták a megépítését. Én bizakodó vagyok. Abban reménykedem, hogy az elkövetkező években lesz olyan pályázati lehetőség, ami hozzásegíthet bennünket a beruházáshoz.

– Korábban egy térség településeit átszelő kerékpárútról is készültek tervek. Ebből lehet egyszer valami?
– A Sirok-Istenmezeje kerékpárút kiviteli tervei, a szükséges engedélyek is rendelkezésre állnak. Csupán pályázható forrásra várunk a több mint 300 millió forintos beruházáshoz.

A cikk a heol.hu oldalán >

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük