Diplom a “szeretetorvoslás” szakembereinek

Huszonkét ápolási díjban részesülő lakónak biztosít munkát egy évig a Pétervásárai Kistérség Többcélú Társulása. A házi segítségnyújtás fejlesztését célzó program egy európai uniós pályázat segítségével valósul meg, közel harmincmilliós támogatással.

Sokan összegyűltek a helyi kistérségi iroda épületében hétfőn, hiszen lezárult a házi segítségnyújtás fejlesztését célzó elméleti oktatás. Ennek apropójaként a frissen végzett szakembereket ünnepelték, munkájukat diplomával jutalmazták.

Eged István, a kistérség elnöke köszöntőjében felhívta a figyelmet a program fontosságára, hiszen annak keretében azok az emberek jutottak egyéves munkához, akik legalább két éve ápolási díjban részesülnek, legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek, és az öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig legalább 5 évük van hátra. Az elnök kiemelte, hogy a pétervásárai kistérség területén egyre nagyobb igény mutatkozik a házi segítségnyújtás fejlesztésére a térség lakosságának elöregedő tendenciája miatt. Panyik Anitától, a program menedzserétől megtudtuk: a négyhónapos segédgondozói oktatás áprilisban kezdődött, amely most egy szakmai vizsgával ért véget. Ezt egy nyolc hónapos gyakorlati felkészítés követi, ahol a frissen végzettek a gyakorlatban is kamatoztathatják az eddig megszerzett tudást.

A kurzust sikeresen teljesítők diplomát vehettek át, amelyet Demus Iván, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet salgótarjáni irodájának képviselője adott át. Demus Iván a szeretetorvoslás szakembereinek nevezte a frissen végzetteket és mindegyiküknek gratulált a szép eredményekhez.

A program a TÁMOP-5.4.3-10/2-0002 kódszámú, „A házi segítségnyújtás fejlesztése a Pétervásárai kistérségben” című projekt keretében valósult meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük