May 27, 2019

Negyvenkét magyar kapott állampolgárságot

 

Egészen Pétervásáráig utaztak a gyulakutaiak, hogy hivatalosan is magyarok lehessenek. A Heves megyei településen szerda délután negyvenkét erdélyi kapta meg a kettős állampolgárságról szóló dokumentumokat.

A város történelemkönyve első oldalán fog díszelegni a testvértelepülésről érkező nemzettestvérek mai eskütétele – hangsúlyozta beszédében Eged István. Pétervására első embere hozzátette: ezt az esküt az erdélyiek már sokszor és sokféleképp megfogalmazták korábban, miközben Magyarország határain kívül rekedve őrizték közös nyelvünk, történelmünk és tartották életben mindmáig a kisebbségben élő magyar közösséget. – Messziről jöttek, Magyarországra érkeztek és Pétervásárán itthon vannak – szólt az erdélyiekhez a polgármester.

 

 

Gyulakuta első embere is úgy nyilatkozott, hogy a két település életében a szerdai esemény az egyik legfontosabb pillanat. László Árpád elmondta: óriási megkönnyebbülést és elégtételt jelent számukra, hogy amit eddig csak a lelkükben őrizhettek, a szerdai napon kézzelfoghatóvá is vált.
Az ünnepségen Eged István bejelentette, hogy mind a negyvenkét erdélyit, immáron kettős állampolgárt tiszteletbeli polgárává fogadja a város, továbbá László Árpád és Császár Károly Zsolt gyulakutai jegyző pedig Pétervására díszpolgára lett.

 

 

A helyi Tamási Áron Általános Iskola diákjainak műsorát és a Rejtező zenekar előadását követően köszöntőjében Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt – amely tiszteletbeli elnöke dr. Kövér László – vezetője magyar feltámadásnak nevezte az egyszerűsített honosításról szóló törvény életbe lépését. A politikus megjegyezte: felelősséggel is jár, hogy hivatalosan is magyar állampolgárok lehettek. Úgy látja, hogy kellő lelkiismerettel és felelősséggel fogják tovább szőni azt a kelmét, amely összeköti a nemzetet.

Az Országgyűlés elnöke a honosítási okiratok kiosztását követően az ország jelenlegi helyzetéről: mély és összetett válságról beszélt. Dr. Kövér László kifejtette, hogy ez a válság egyben lehetőséget is jelent az újjászervezésre. A kormány fontos intézkedései között emlegette a kettős állampolgárságról szóló törvény megalkotását, de beszélt a választójog kiterjesztéséről is. Utóbbiról elmondta: nem csak itthon, hanem az erdélyi vezetők között is lehetnek majd olyanok, akik fenntartásokkal fogják kezelni ezt a lehetőséget. A házelnök viszont úgy véli, a kettős állampolgároknak is biztosítani kell, hogy együtt gondolkodjanak és tegyenek az anyaországért.

 

 

A teljes cikk a HEOL.hu oldalán olvasható >

Cimkék

Hasonló cikkek