Agrárcenzus 2020 – mezőgazdasági összeírás

Folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020, amely során személyesen keresik fel a gazdákat az összeírók. A hazai mezőgazdasági termelés aktuális helyzetét felmérő, teljes körű, országos felvételből nyert adatok a következő évek döntéseit, forrásfelhasználását alapjaiban befolyásolják, ezért a pontos válaszadás a mezőgazdaságban dolgozók kiemelt érdeke. A felmérés első szakasza – amelyben online lehetett kitölteni a kérdőívet – június 5. és 30. között volt.

Agrárcenzust tízévente hajtanak végre a világ minden táján, az Európai Unió tagállamaiban erre 2019 ősze és 2021 tavasza között kerül sor. A KSH az idei összeírás során megkeres minden olyan egyéni gazdaságot, amelyek a korábbi felmérések, illetve az adminisztratív nyilvántartások alapján értékesítési céllal végezhetnek termelést, továbbá valamennyi mezőgazdasági tevékenységet végző gazdasági szervezetet. A népszámlálások után a második legtöbb embert érintő felmérés hazánkban, összesen mintegy 750 ezer címen valósul meg.

A felmérésben a KSH adatokat kér többek között a növénytermesztési jellemzőkről, állatállományról, a mezőgazdaságban dolgozókról, illetve a gazdaságok egy részétől az épületekről, trágyázási módszerekről, továbbá a hazai információigényeket figyelembe véve az agrárdigitalizációról is. Így az összegyűjtött adatok széleskörű elemzési lehetőséget biztosítanak majd.

„A következő évek hazai és EU-s támogatási és egyéb agrárszakmai döntéseihez szükségesek a pontos információk, így minden gazdálkodónak érdeke fűződik a kitöltéshez. Az adatok összesített formában, nyilvánosan is elérhetők lesznek, amelyek a gazdák döntéseit is segíthetik” – mondta Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.

Az összeírás két hullámban valósul meg: június 5–30-a között az érintettek egy része online felületen tölthette ki a kérdőívet, szeptember 19. és november 22. között pedig az agrárcenzus kérdéseire összeírók segítségével válaszolhatnak azok, akik nem vettek részt a felvétel nyári szakaszában. A maszkot viselő összeírók szigorúan ügyelnek a közösségi távolságtartás szabályainak betartására, a rendszeres kézfertőtlenítő használatára és az érintésmentes kommunikációra.

Az adatszolgáltatást kormányrendelet írja elő, így az érintettek számára a válaszadás kötelező. Az adatokat a KSH statisztikai célra gyűjti, azokat csak összesítve, név nélkül publikálja.

Az elektronikus adatgyűjtés és a pontos adatszolgáltatás lehetőséget nyújt arra, hogy az agrárcenzus előzetes adatait már 2021 tavaszán megjelentesse a KSH. A részletes, településszintű adatok 2021 végén válnak hozzáférhetővé.

További információ az Agrárcenzus 2020 mezőgazdasági összeírásról a következő linken érhető el: www.ksh.hu/agrarcenzusok_agrarium_2020

Miért van szükség az összeírásra?

Az adatgyűjtés az EU tagállamaiban jogszabály alapján kötelező. További információk az Eurostat honlapján: https://ec.europa.eu/eurostat/web/agriculture/census-2020

Az összeírás célja, hogy jó minőségű statisztikai adatokkal valósághű, tárgyilagos képet adjon a magyar mezőgazdaságról, az ágazatban bekövetkezett változásokról, a gazdálkodók, a versenyszféra, az állami, civil szervezetek és az unió intézményei számára.
A pontos adatszolgáltatás nagyon fontos annak érdekében, hogy a mezőgazdasági tevékenységet végzők és érdekképviseleteik, továbbá a kormányzati döntéshozók – a gazdálkodók érdekeit szem előtt tartva, jó minőségű adatok alapján – megfelelően tudják döntéseiket meghozni, illetve a különböző hazai és EU-szintű támogatáspolitikákat megtervezni, ezek hatását felmérni.

Milyen adatokat írunk össze?

Kérdőív»
Az EU-jogszabály alapján a következő adatkörök összeírása alapvető mutatók esetében teljes körű, egyes, úgynevezett modulmutatók esetében pedig egy kisebb mintán történik.
Alapvető adatkörök: a gazdaság azonosító adatai: név (cégnév), gazdaság típusa, a gazdaság helye, irányítójának jellemzői, egyéb gazdálkodással kapcsolatban lévő adatbázisban nyilvántartott azonosító adatok; a földhasználat művelési ágak szerinti jellemzői, a használat jogcímei; a gazdaság növénytermesztésének jellemzői; a gazdaság állatállománya kor és ivar szerint;

Modul adatkörök:a gazdaságban munkát végzők jellemzői; a gazdaság egyéb, nem mezőgazdasági jellegű tevékenységei; az állattartás épületei, trágyakezelés; az alkalmazott mezőgazdasági termelési módszerek.Az adatszolgáltatói terhek csökkentése érdekében a KSH a biogazdálkodásra és a vidékfejlesztési támogatásra vonatkozó információkat adminisztratív adatbázisból veszi át, így azok már nem jelennek meg a kérdőíven.

Kiket érint az összeírás?

Az összeírás érint minden olyan egyéni gazdaságot, amelyek a korábbi adatfelvételek és/vagy adminisztratív adatok alapján értékesítési céllal végeznek vagy végeztek termelést. Emellett érint valamennyi mezőgazdasági tevékenységet végző gazdasági szervezetet, amelyek adminisztratív adatok alapján a KSH mezőgazdasági regiszterébe kerültek.

Kötelező-e a válaszadás?

Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. §-a alapján kötelező az adatfelvételre kijelöltek számára.

Miért szerepelnek azonosító adatok előnyomva a kérdőíven, miért szükséges ezek megadása?

A Központi Statisztikai Hivatal célja, hogy csökkentse az adatszolgáltatók terheit és folyamatosan javítsa az adatok minőségét. Mindezek érdekében fokozottan kíván támaszkodni az állami nyilvántartások adataira, amelyek segítségével a kérdőív és a válaszadás hossza a jövőben jelentősen csökkenthető.
Az adminisztratív adatok átvételét a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény (Stt.) teszi lehetővé a KSH számára, ez alapján vesz át adatot többek között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól, a Magyar Államkincstártól és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától is.
A KSH a kezelésében lévő adatállományokat (a Stt. 41. §-a alapján) kizárólag statisztikai célból, a cél eléréséhez szükséges mértékben és ideig kapcsolja össze, garantálja az adatok biztonságát.
Az összeírt egyedi adatok kizárólag statisztikai célt szolgálnak.

Milyen információkat szükséges előkészíteni a kérdőív gyors kitöltésének érdekében?

a gazdálkodásra (pl. földterület nagyságára, trágyázásra stb.) vonatkozó nyilvántartásokat; a gazdasághoz kapcsolódó ügyfélazonosító(ka)t, amely(ek)re a Magyar Államkincstártól agrár- és vidékfejlesztési támogatást igényelt(ek); az őstermelői igazolvány(oka)t; a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarai azonosító(ka)t.

Hogyan és mikor történik az adatfelvétel?

Az összeírás teljes mértékben elektronikus: online felületen, illetve összeírói tableteken történik.
A gazdasági szervezeteknek, a KSH részére nyújtott többi adatszolgáltatásukhoz hasonlóan a KSH-Elektra rendszerében kell a kérdőívet kitölteni 2020. június 5. és június 30. között.
A kiemelt egyéni gazdaságok a részükre megküldött tájékoztatólevél alapján kizárólag webes felületen történő önálló kitöltéssel szolgáltatnak adatot, szintén június 5-30. közötti időszakban.
A nem kiemelt egyéni gazdálkodóknak is van lehetőségük 2020. június 5. és 30. között az adatok elektronikus felvitelére. Akik élnek ezzel a lehetőséggel, azokat az összeírók már nem keresik fel 2020. szeptember 19. és november 22. között. Az őszi időszakban az összeírók a gazdálkodók felkeresésével, kikérdezéses módszerrel, tableten végzik majd a kérdőív kitöltését.

Mi az a gazdaságküszöb?

A gazdaságküszöb egy meghatározott határérték bizonyos mutatókra, amelyet elérve az egyéni gazdálkodóknak kérdőívet kell kitölteni. A kérdőív elején egyszerű kérdésekkel (pl. termőterület és állatállomány nagysága, végez-e mezőgazdasági szolgáltatást) vizsgáljuk, hogy a gazdaság mérete meghaladja-e a küszöböt. Ha igen, akkor sor kerül a teljes kérdőív kikérdezésére, amennyiben nem, úgy az véget ér.

Mi az összeírás jogi háttere?

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/1091 RENDELETE az integrált mezőgazdasági statisztikákról
A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1874 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az integrált mezőgazdasági statisztikákról
2016. ÉVI CLV. TÖRVÉNY a hivatalos statisztikáról
184/2017. (VII. 5.) KORM. RENDELET – a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény végrehajtásáról

Mikor jelennek meg az összeírás adatai?

Az „Agrárcenzus, 2020” előzetes adatait 2021 tavaszán tervezzük megjelentetni.
A végleges és részletes, bizonyos mutatók esetén településszintű adatok előreláthatólag 2021 végén lesznek elérhetőek a KSH honlapján.
Adatszolgáltatóink a kérdőíven jelezhetik, ha az adatok, elemzések megjelenéséről szeretnének azonnal értesítést kapni.
A 2020-as cenzus során változik a gazdaságküszöb. A 2020. évben gyűjtött adatok összehasonlíthatósága érdekében a KSH újraszámította az új gazdaságküszöbbel a 2010. évi teljes körű, továbbá a 2013. és a 2016. évi gazdaságszerkezeti összeírások adatait, melyek Excel-táblázatai elérhetők.

Az összeírással kapcsolatban kitől kérdezhetek?

Munkatársaink elérhetősége itt található: http://www.ksh.hu/munkatarsak_elerhetosegei_2020 (Nyilvántartási szám: 2374)
Ingyenesen hívható zöld szám: 06 80 200 766 (2-es menüpont, majd a 2374-es nyilvántartási szám megnyomásával kérjen ügyintézőt)
E-mail cím: agrarcenzus2020@ksh.hu

Hogyan győződhetek meg arról, hogy valóban összeíró keresett fel?

Az összeírók kötelesek a kikérdezés megkezdése előtt azonosítani magukat az összeírói igazolvány és személyazonosító igazolványuk egyidejű felmutatásával.
Lehetőség van azonban arra is, hogy a KSH telefonos megkeresést követően megerősítse az összeíró személyazonosságát.

Hol kaphatok további információt a mezőgazdasági összeírásokról?

Az összeírás részleteiről a http://www.ksh.hu/agrarcenzusok_agrarium_2020 oldalon lehet bővebb tájékoztatást nyerni.
Az összeírás alatt szakmai és informatikai problémák kezelésére call centert működtetünk. Kérdését pedig akár már most is elküldheti az agrarcenzus2020@ksh.hu email címre.

Hogyan biztosított adataim megfelelő védelme?

Az összegyűjtött adatokat bizalmasan kezeljük, azokat kizárólag statisztikai célokra használjuk fel.
Az adminisztratív adatok átvételére a KSH Általános Adatkezelési Tájékoztatójának 2.1.2. alpontja az irányadó.
Az adatgyűjtés nem terjed ki a személyes adatokra. Egyéni vállalkozó és őstermelő esetén a név, lakcím azonban megőrzi természetes jellegét, ahogyan a kapcsolattartásra megadott adatok (telefonszám, e-mail-cím) is, ha azok kifejezetten természetes személyhez kötődnek.
Az összeíráshoz kapcsolódik nyereményjáték is. Ezen információkra a KSH Általános Adatkezelési Tájékoztatójának 2.4. és 2.15. pontjai az irányadók. A nyereményjátékkal kapcsolatos egyéb részletszabályokat a sorsolási szabályzat tartalmazza.